A Víz Világnapját Szatmáron is megünnepelték
A Víz Világnapja alkalmából az Apaserv pénteken nyilt napot rendezett. A rendezvényre az Október 25 téren került sor, az ovódások és iskolások megtudhatták, hogy milyen fontos a víz.
Az ünnepségen jelen volt Dan Stegerean az Apaserv igazgatója, Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója valamint a Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Megyei Tanács képviselői.
A rendezvényt Dan Stegerean igazgató nyitotta meg, aki örömének adott hangsúlyt, hogy ilyen szép számban jelentek meg ezen a napon, majd felhívta a jelenlévők figyelmét a víz fontosságára.
,,Kedves szatmáriak, kedves gyerekek, nagyon szépen köszönjük nektek, hogy itt vagytok velünk ezen a napon. Ez egy nagyon fontos rendezvény, hiszen ma van a Víz Világnapja. Nagyon boldogok vagyunk, hogy jó minőségű vízünk van és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Azt akartuk, hogy egy interaktív akció keretében ünnepeljünk, együtt a lakosokkal, a szatmáriakkal és a gyerekekkel. Mégegyszer bebizonyosodik, hogy a gyerekek a legőszíntébb és leghűségesebb partnereink ebben az akcióban és rajtuk keresztül üzenünk, értük teszünk meg mindent, azért, hogy jó minőségű vízünk legyen.”-mondta Dan Stegerean.
A diákok balonokat és szórolapokat kaptak az alkalmazottaktól, megnézték a standokat valamint Vida Ștefan képkiállítását. A jelenlévők megtekinthették az Apaserv szpeciális autóit is.
Szintén a mai napon az érdeklődök meglátogathatták a kakszentmártoni vizüzemet.