Raizer Gergő és Oláh János nyert a Túrterebesi Borversenyen
Szombaton került megrendezésre a XV. Túrterebesi Borverseny, melyet a helyi Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Megyei Tanács közösen szervezett. A vörös borok kategóriájában Raizer Gergő, míg a fehér borok kategóriájában Oláh János és fia, Oláh Csaba nyert.
A versenyre összesen 70 bormintát neveztek be, 41 fehér és 28 vörös bort. A zsűri tagjai: Valeria Umhauser, Jugretan Cristian és Bányai Zoltán. A zsűri aranyéremmel jutalmazta azokat a borokat amelyek 18,51 és 20 pont közötti értékelést kaptak, ezüstöt kaptak a 17,51-18,50 közöttiek és bronzérmet pedig azok a minták amelyek a 16,51 és 17,50 közötti pontozást érték el. Azok a versenyzők akik elérték a 16,50 pontot részvételi oklevelet kaptak. A vörös borok kategóriájában, a legnagyobb pontszámot Raizer Gergő érte el, a fehér borok kategóriájában pedig Oláh János és fia, Oláh Csaba. A díjakat Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanécs elnöke , Gyákon Gherghe Nicolae polgármester és Leiher Géza a Szatmár Megyei Hegyközség elnök adta át.
Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke nem csak a győzteseknek gratulált, hanem minden résztvevőnek. Az elnök beszédében elmondta, hogy a ,,Szatmár Hegyalja”projekt már a végefelé jár valamint azt is hozzátette, hogy a borversenyek győztesei részt fognak venni a Szatmár Megyei Nemes Borok Versenyén is, melyet az Október 25.téren fognak megrendezni.